Nem csoda, a venezuelai Adrian Solano eddig csak kerekeken gyakorolta a sportot, nem sok esélye volt a finn dombokon.

 

Solano a Lahti 2017 nevű síbajnokságon indult sífutás számban Venezuela színeiben, de az előfutamnál nem jutott tovább, hiszen elindulni is alig bírt, ráadásul a pályán többször is elesett, és be sem fejezte a 10 km-es menetet, az első 3,5 km teljesítéséhez 37 perc 39 másodpercre volt szüksége, a többiek ennyi idő alatt tették meg a teljes távot. Az 1,6 km-es sprinttávon pedig utolsóként ért célba.

Nem csoda: a versenyző bevallotta, hogy az eset előtt még sosem síelt havon, ráadásul nem a saját hibájából. Amikor januárban megpróbált eljutni Svédországba, hogy ott edzhessen, a franciaországi átszállásnál elkapták a hatóságok, és mivel csak 28 euró volt nála, és nem hitték el, hogy Venezuelából valaki síversenyre tartana, bevándorlónak hitték, és deportálták az országból.

A dolog ellen a venezuelai külügyminiszter is kikelt, Twitteren írta, hogy hivatalosan is el fogják ítélni a történteket.

Habár sok venezuelait, sok támogatóját felháborította Solano teljessítménye, aki közösségi finanszírozással jutott ki egyáltalán a bajnokságra, a versenyző nem lankad. Elmondta, az egyik álma teljesült, a másik, hogy az olimpián szerepelhessen, és habár rengetegszer elbukott, mindig felállt, és ez a lényeg.

Mi drukkolunk neki.

Amúgy kinek ugrott még be Solanóról a világ legjobb úszója, Erik az angolna?

via 1 2 3